You are currently viewing Hogyan támogatják az ingatlanközvetítőket az online portálok? – Költözzbe.hu

Hogyan támogatják az ingatlanközvetítőket az online portálok? – Költözzbe.hu

Az Etikus Ingatlanos Mozgalom több hazai ingatlanokkal foglalkozó portált kérdezett meg, hogyan igyekeznek támogatni a jelenlegi helyzetben a közvetítőket. 

A Költözzbe.hu válaszait olvashatjátok.

Hogyan ítéli meg az ingatlanpiac helyzetét a válság alatt és után?


A „válság” alatt (amely a koronavírus időszakát és az azt követő néhány hónapot érinti majd várhatóan) egyértelműen vissza fognak esni az ingatlan mutatások.
Véleményünk szerint az érdeklődők számában ugyan csökkenés következik, de az összetételük „tisztulni” fog, eltűnnek a „turisták”. A komoly vételi szándékkal rendelkező keresők viszont továbbra is aktívan nézik a kínálatot, tájékozódnak, és gyűjtik az információkat.
Így egyértleműen azok az ingatlanközvetítők járnak jól, akik jelen vannak ebben az időszakban is hirdetéseikkel, és „gyűjtik” a vevői adatbázist és betáblázzák belőlük a vírus lefutását követő időszakot.

A jelenlegi helyzetben az ingatlanpiac mozgásai lelassultak, ami az ingatlanközvetítők számára is komoly terhet jelentenek. Milyen módon segítik az így munka nélkül maradt közvetítőket?

A Költözzbe.hu és társoldalain eddig is nagyon kedvező feltételekkel tudtak hirdetni az ingatlanközvetítők.
A kialakult helyzetben azonban ingyenessé tettük a szolgáltatásainkat ingatlanközvetítő Partnereinknek 2020. május 31-ig biztosan, de ha a vírus nem enyhül akkor a díjmentes időszakot készek vagyunk meghosszabbítani is.
Marketing aktivitásainkat nem állítottuk le, így továbbra is szállítjuk az érdeklődket Partnereink részére.
Illetve dolgozunk azon, hogy azok az ingatlanközvetítők, akik videós vagy 3D hirdetésekkel rendelkeznek, meg tudják jeleníteni ezt az oldalainkon.


Van-e rövid vagy hosszú távú tervük a helyzet kezelésére?

Abban hiszünk, hogy ez egy rövid és gyors lefutású válság lesz. Ennek megfelelően továbbra is a tervezett lendülettel megyünk a stratégiánk mentén, természetesen figyelembe véve a kialakult helyzetet. Új szolgáltatásokkal fejlesztjük oldalainkat és nem csökkentjük a marketing aktivitást. Azon dolgozunk, hogy ezt az időszakot a lehető legoptimálisabban „használjuk ki”.

Hogyan fogja érinteni a szakmát Ön szerint a koronavírus helyzet? Szelektálódni fog a szakma, kiknek vannak a legjobb esélyei az ingatlanközvetítők közül?

Ezt nehéz most így innen megjósolni, hisz még azt sem tudhatjuk, hogy meddig tart a járvány lefolyása,
és hogy utána milyen időszak következik be, de azt gondoljuk, hogy mint minden ágazatban, így az ingatlanszakmában is
jellemzően akkor derül ki, hogy ki milyen szakember, mennyire képes fentmaradni, amikor egy nehezebb időszakot vagyunk kénytelenek megélni.


Ön szerint mik azok a legfontosabb teendők, amit egy ingatlanközvetítő tehet hogy életben tartsa az üzletét?

Alkalmazkodni kell mindig, minden körülmények között alázattal az adott helyzethez.
Teljesen nem szabad behúzni a féket, jelen kell maradni, megtalálva a kedvezőbb hirdetési lehetőségeket, hogy a piac újraindulása után ne a nullán álljunk majd. Optimalizáljuk a költségeinket és folyamatosan figyeljük a piacot, legyünk naprakészek, ne „keserítsen” el minket néhány nehezebb hónap.

Vélemény, hozzászólás?

4 + öt =