You are currently viewing Mit jelent az öröklésnél az osztályrabocsátás?

Mit jelent az öröklésnél az osztályrabocsátás?

Előfordul, hogy az örökhagyó a vagyonából már életében is adományoz olyan személyeknek, akik később az örökösei lesznek. Több örökös esetén, ha valamely örökös már életében is jelentősebb vagyont kapott az örökhagyótól, akkor ezt bele kell-e számítani az örökségbe? Mit jelent az osztályrabocsátás?

 

Mit jelent az osztályrabocsátás?

Az osztályrabocsátási kötelezettség célja, hogy a törvényben meghatározott esetekben az örökösök egyenlő részesedését biztosítsa a hagyatéki vagyonból. Ennek keretében az örökhagyó által életében ingyenesen adott adományokat is számításba kell venni a hagyaték elosztásakor. Tulajdonképpen ez az osztályrabocsátás.

Fontos, hogy az osztályrabocsátási kötelezettség csak az örökhagyó leszármazóit (pl. gyermek, unoka) terheli. Őket is csak akkor, ha több leszármazó közösen örököl. Nincs osztályrabocsátási kötelezettség, ha az örökösök között csak egy leszármazó van. Nem terheli e kötelezettség az örökhagyó túlélő házastársát sem. Igaz ez annak ellenére is, hogy a túlélő házastárs törvényes öröklés esetén a közösen lakott ingatlanon kívüli vagyonból egy gyerekrészt örököl.

Az osztályrabocsátás a leszármazókat csak egymással szemben terheli. Ennek oka, hogy a leszármazók egymás közötti öröklésének kiegyenlítse a célja. Így a leszármazókat nem terheli osztályrabocsátási kötelezettség a túlélő házastárssal szemben sem.

 

Mit kell osztályrabocsátani? 

Osztályrabocsátási kötelezettség az örökhagyótól még életében kapott ingyenes adományokra vonatkozik. Tehát több leszármazó közös öröklése esetén mindegyik örököstárs köteles a hagyaték értékéhez hozzászámítani annak az ingyenes adománynak az értékét, amelyben őt az örökhagyó életében részesítette. Az ingyenes adomány lehet például ingatlan, ingóság, pénz. A tényleges ajándékozás körén túl ingyenes adomány például az örökhagyóval szemben fennálló tartozás ingyenes elengedése is. 

Az ingyenes adományt akkor kell osztályrabocsátani, ha a hagyaték értékéhez való hozzászámítást az örökhagyó kikötötte. Illetve akkor is, ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta. A hozzászámítást például kikötheti az örökhagyó abban a szerződésben, amelyben az adományt juttatja. Kikötheti továbbá a végrendeletében, vagy akár szóban is. 

A szokásos mértékű ingyenes adományt és a tartásra rászorult leszármazó részére nyújtott tartást akkor sem kell osztályrabocsátani, ha azt az örökhagyó kifejezetten kikötötte.

Az osztályrabocsátási kötelezettség a közösen öröklő leszármazókat akkor is terheli, ha az örökhagyó végintézkedése alapján öröklik a törvényes örökrészüknek megfelelő hányadot.

 

Az osztályrabocsátás hatása

Az osztályrabocsátandó ingyenes adományt a juttatáskori értékén kell számításba venni. Tehát például az ajándékozott ingatlant az ajándékozási szerződés megkötésekor fennálló értékén. Ha a juttatáskori értéken való számításba vétel súlyosan méltánytalan, akkor az érdekelt a bíróságtól kérheti más érték meghatározását.

Az osztályrabocsátott adomány számításba vétele úgy történik, hogy az örökhagyó hagyatékában lévő vagyon és az osztályrabocsátott adományok tiszta értékét össze kell számítani. Ezen összeg törvényes örökrészeknek megfelelő arányos elosztása útján kell meghatározni az egyes örököstársaknak jutó örökrészt. Az örökösre így jutó örökrészből le kell vonni az örököstárs által osztályrabocsátott értéket.

Például két leszármazó öröklése esetén, ha egyikük kapott az örökhagyótól életében 20 millió forint értékű, osztályrabocsátandó ingyenes adományt, és az örökhagyó hagyatékában 30 millió forint értékű vagyon van, akkor az összeszámított érték 50 millió forint. Ezen összegből a törvényes öröklés szabályai szerint a leszármazóra 25 millió forintnyi hagyaték jutna. Ebből kell levonni az osztályrabocsátott 20 millió forint értékű adományt. Így a hagyatékból a korábban ingyenes adományban részesült leszármazó 5 millió forintot örököl, a másik leszármazó pedig 25 millió forintot. 

Mi a teendő, ha a leszármazó olyan nagy összegű ingyenes juttatást kapott, hogy az általa osztályrabocsátott érték meghaladja az örökrészének a fentiek szerint kiszámított értékét? Ilyenkor vissza kell-e adnia az örökrészét meghaladó részt? A törvény szerint ebben az esetben a leszármazó nem köteles visszatéríteni a többletet. Ekkor őt a hagyatéki vagyonból kielégítettnek kell tekinteni. Ebben az esetben a hagyatékot a többi örököstárs között a hagyatékban nem részesülő örököstársnak és az ő ingyenes adományának figyelmen kívül hagyásával kell felosztani.

 

Dr. Szabó Gergely

ügyvéd

 

A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó céllal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. 



Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

This Post Has One Comment

Hozzászólás a(z) Mészáros Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

tizenhárom − 4 =