You are currently viewing Hogyan alakulhat át a kereslet és mi a jövőbeni szerepe a szakembernek?

Hogyan alakulhat át a kereslet és mi a jövőbeni szerepe a szakembernek?

Ha valaha szükség lesz a szakértelemre, akkor a világot megváltoztató pandémia után mindenképp. Az emberek tanácstalanul állnak mind eladóként, mind vásárlóként a helyzet előtt.

A korábban tapasztalt hatalmas kereslet a tavalyi év második felében megszelídült. Már nem lehetett mindent eladni úgy, mint az elmúlt években. Ennek egyik oka nyilván a piac telítődése, a másik szemmel és pénztárcával jól mérhető ok pedig az árak minden ésszerűséget nélkülöző szárnyalása. 

A március elején kialakult helyzet azonban minden képzeletet felülmúlt. Egy szakmai szervezet vezetőjeként késztetést éreztem, hogy az ország különböző területein élő és dolgozó kollégákat megkérdezzem a témát illetően. Két olyan nagyvárossal kezdtem a kutakodást, ahol a munkaerő piac az elmúlt években sokszorosára duzzadt az ott lévő fizikai és szellemi munkaerőigény kiszolgálására. A megkérdezett cégek mindegyike, függetlenül attól, hogy a keleti vagy a nyugati országrészhez tartoznak-e, arról panaszkodott, hogy eltűntek a piacról a vásárlók. Az eladók nem szívesen adnak megbízást, mert nem akarják beengedni a kollégákat a lakásba. Az újfajta, online megoldások viszont egyelőre nem aratnak osztatlan sikert sem vevői sem eladói oldalon. 

Abban viszont szinte mindenki egyetértett, hogy nekünk, akik sok éves, évtizedes tapasztalattal rendelkezünk, látnunk kell, hogy ennek egyszer vége lesz és akkor felértékelődik minden, ami most csak a fejekben létezik. 

Ezért tartom fontosnak a napi szintű tanulást, akár csak úgy is, hogy a piacról, a gazdaságról elemzéseket olvasunk, vagy akár azt, hogy elsajátítunk olyan új ismereteket, amivel később szeretett szakmánkat szakértő módon támogatni tudjuk. 

A világ megváltozása nagy valószínűséggel a kereslet megváltozását is magával hozza. Már ma is látszik, hogy sok munka végezhető távolról, sok olyan szakember fog tudni home-office-ból dolgozni, akik eddig nagyméretű irodákban, drága infrastruktúra mellett végezték a tevékenységet. Ennek megfelelően viszont az élettér megváltoztatására is szükség van. Ki szeretne a konyhából vagy a hálószobából irodát csinálni? A hirtelen jött helyzet viszont megkívánja esetleg, hogy egy pár mindkét fele otthonról végezze a tevékenységét, adott esetben telefonálással, és nem ritkán a gyerek/kek virtuális oktatása mellett. 

Felmerülnek kérdések: 

  • Hol vannak a régen közkedvelt, mára úri huncutságnak vélt dolgozószobák? Egy új építésű lakásban még a gardrób is nagy kincs nemhogy egy olyan külön helyiség, amit eddig csak limlomnak használtak volna!
  • Mennyire lehet eltávolodni a nagyvárostól, ha nem kell napi szinten bejárni és milyen helyi adottságokkal kell rendelkezzen az a település és az a ház, amit élettérként el tudunk fogadni?

    Meg fogjuk becsülni a nagyvárosig vezető kerékpárutat, ha csak hetente háromszor is elég irodába járni, és értékelni fogjuk az apró konyhakertet is, ha abban zöldség, gyümölcs termeszthető.

  • Drága volt az erkély?
    Ma már úgy tekintünk rá, mint ahol legalább a petrezselymet vagy a snidlinget nevelhetjük, nem beszélve egy kis paradicsom vagy paprika palántáról. 

  • Naponta át kell utazni a városon, hogy a munkahelyünkre bemenjünk? Lehet, hogy nem kell majd napi szinten bejárni, így az autóvásárlásban is köthetünk kompromisszumot. 

Sok mindenben meg lehet alkudni, de az ingatlan, amiben az életünk egy hosszabb szakaszát töltjük, mondhatni, nem lehet alku tárgya. Nyilván a pénztárca mérete sok mindent meghatároz, de amíg eddig elég volt „ingatlanközvetítőként” eladni valamit, mára már képzett és tapasztalt tanácsadóként kell ugyanezt tennünk.

Élethelyzetekre kell megoldást adnunk. (Zárójelben teszem hozzá, hogy aki eddig is sikeres volt a szakmában, az korábban is ezzel a szemlélettel kötött szerződéseket.) A vírus miatt kialakult helyzet ugyanis, ha meg is szűnik, feledésbe nem merül. Mostantól mindig ott lesz a fejekben, hogy bármikor jöhet a következő és akkor már olyan környezetben találjon minket, ahol az könnyebben átvészelhető. 

Saját véleményem szerint a piacon meg fognak jelenni azok a vásárlók, akik már a megtapasztalt valóság miatt döntenek úgy, hogy változtatnak. Tudatosan keresni fogják élethelyzettől függően az optimális megoldást. Akkor és ott kell a szakértelem, hogy a tapasztalatokat tudássá konvertálva a legjobb tanáccsal szolgáljunk. Segítsük döntését azzal, hogy eladóként olyan célpiac felé tereljük, ahol érdemi kereslet van, vásárlóként pedig olyan kínálatot mutassunk – a lehető legpontosabb igényfelmérés után – ahol egy következő korlátozás már nem éri felkészületlenül. 

Sándor Viktória, az Etikus Ingatlanos Mozgalom védnöke

Vélemény, hozzászólás?

1 × 5 =